Christliches Centrum Rhema

Jelenleg a tag archívumot kutatott át ‘Jézus’.

Archívum: Jézus

Miután a Glory International gyülekezete imádkozott az apámért aki szélütést szenvedett, hirtelen egyre jobb lett vele és kisvártatva kiengedték a korházból és a béna kezével egy csésze kávét meg tudott fogni. Anyukám realizálta, hogy a férje éppen egy csodát élt át. Erre fel befogadta Jézust az életébe mint Ùr és szabadító és megmentve lett.

Bár régóta keresztény voltam, de az életem a minúszból a pluszba Katharine Siegling szolgálata által változott meg. Jézus és Isten Igéjét mélyebben megismertem és örömöt, szabadságot és méltóságot kaptam. Jézus megszabadított az én kaotikus életemből, tartozásokból, alkohol függőségből, dohányzásból és férfi kalandjaiból.

Annyira boldog vagyok, hogy Isten engem Május 6-án meggyógyítot az istentiszteleten:

Brutális fájdalmaim voltak a bal karomban és nem tudtam mozdítani. Az nap segítségre volt szükségem az öltözködésnél, mert a fájdalmak annyira erősek voltak. A bal mellkasomban sugároztak a fájdalmak.

Elmentem az istentiszteletre és azt kívántam, hogy az Úr a prédikáció által megérint és a fájdalmaimtól megszabadít. Az istentisztelet folyamata egészen más volt! Katharine Siegling ezen a napon nem prédikált, az egész istentisztelet a Szent Szellemnek hatalom demonstrációja volt. Az imádás alatt kezdődött – több mint négy órán keresztül csodálkoztam! Mint valamikor Katharine Siegling mondta: „Legyél szabad a fájdalmaktól a végtagokban.“ Én azonnal meggyógyultam, leestem a székemröl, és nevettem és sírtam egyidejűleg a kenet alatt.

Amikor haza mentem, egy másik személy voltam, és még mindig csodálkozom.

K.W., tanár

Katharine Siegling prédikál…

Hisszek abban hogy Jézus gyógyít. Ezért elmentem az istentiszteletre fájdalommal és átéltem az én csodámat. Amikor Katharine Siegling prédikált, meggyógyította Isten az én csigolyám és a fájdalmak elmúltak.

Halleluja!

 

Isten Igéje csodálatos és a Szent Szellem kenete nagyszerȕ. Mindkét formálja az életemet. Régebben az éltem unalmas és céltalan volt, de most Jézus mellettem van és az éltem virágzik. Ezzel a tudatal, hogy Jézus Krisztus meghalt és feltámadt értem, az én életem teljes más és csodaszép. Tudom, hogy ȍ mindig velem van! Köszönöm Jézus életednek, Isten Igéjének és az értékes kenetnek.


Minden jog fenntartva. Az oldalon publikált anyagok szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk kizárólag a szerző írásos engedélyével lehetséges!

Christliches Centrum Rhema powered by Wordpress 4.5.11
Illesztés és design: Gabis Wordpress-Templates
34 utalások - 0,606