Christliches Centrum Rhema

Jelenleg a havi archívum kutatott át Juli 2010.

Archívum: Juli 2010

Sokszor hallottam üzeneteket arról, hogy hatalom van az életemen felett. De ezzen az istentiszteleten 2009.10.18 teljesen más volt. Ez az alapelv és a felelősség az éltemenen nagyon fontos lett újra számomra mint sohasem ezelőtt.

Istentisztelet után tele voltam cselekvési vágyal, az én éltemet, kertemet amivel Isten megajándékozott megművelni és szépiteni. Mert megkapttam a megoldásokat amik kelletek az életemben.

Köszönöm!

„voice“

Egy prédikáció alatt a Glory Internationalnél – depresszióról volt szó – végre megértettem hogy megakadt dolgokat meg tudok változtatni. Ezen a zseniális prédikáción keresztül megtaláltam egy stratégiát ahogy negativ gondolatokat és érzelmeket meg tudok állítani.

Halleluja Istennél semmi sem lehetetlen!!!!! Jelenleg az előzősávon vagyok!

G. Lukas

A Keresztény Centrum Rhema istentiszteletén egyszerre megszabadultam a munkai stressztöl. A Szent Szellem hatalmasan megérintett; nevetnem kellett. Miközben nevetem minden stressz elmúlt. A gondolataim és érzelmeim egyzerre szabad lettek. Ha most azokra az emberekre gondolok akik megprobálták megnehezíteni az éltemet csak nevetni tudok: ha, ha, ha.


Minden jog fenntartva. Az oldalon publikált anyagok szerzői jogvédelem alatt állnak, felhasználásuk kizárólag a szerző írásos engedélyével lehetséges!

Christliches Centrum Rhema powered by Wordpress 4.5.14
Illesztés és design: Gabis Wordpress-Templates
28 utalások - 0,545